Gyors ESTA kérelem, szakszerű ESTA Visa tanácsok

Mivel Magyarország is részese azon Vízummenteségi Programnak, amely lehetővé teszi, hogy könnyedén meglátogathassuk az Amerikai Egyesült Államokat, fontos tudni, hogy esetünkben a kiutazás rendes vízum igénylése nélkül is játszva megtörténhet. Köztudott ugyanis, hogy a 2009 januárjában bevezetett szabályzás szerint, minden Programban szereplő állampolgárnak lehetősége van az ESTA kérelem egyszerű benyújtásával is megszerezni a szükséges engedélyt. Lévén pedig, hogy az ESTA valójában az Electronic System for Travel Authorization rövidítését takarja, így magától értetődő, hogy a folyamat teljesen online történik, így Ön is gond nélkül, csupán az internet használatával is könnyedén kérvényezheti ezen jóváhagyást. Fontos tudni ugyanakkor, hogy az ESTA kérelem nem csak ilyen tekintetben számít előnyösnek, hiszen az online ügyvitel pozitívumai mellett, a rendkívüli gyorsaságot és a szapora elbírálás lehetőségét is élvezhetjük. Ez konkrétan azt jelenti, hogy miközben az adott űrlapok kitöltése is kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe, addig a jogszerű jóváhagyásra is csupán csak néhány órát kell várni. Tehát, ha szereti a gyors és egyszerű folyamatokat, illetve nem szívesen vesztődik el a kusza adminisztráció útvesztőiben, akkor az ESTA kérelem kifejezetten szimpatikus lesz Önnek.

Nem mellőzendő persze az sem, hogy még az igazán praktikus és fürge ügyintézés ellenére sem érdemes az utolsó pillanatokra hagyni az ESTA igénylését, ezért javasoljuk, hogy minimum 72 órával az indulás előtt töltse ki a szükséges iratokat! Sőt, ha valóban biztos szeretne lenni a dolgában, illetve örülne, ha szakavatott kezek segítenék az igénylési procedúrában, akkor válassza az ESTA Visa ügynökség kvalifikált csapatát!

Tény ugyanis, hogy ezen professzionális vízumszervezet hosszú évek óta hatékony társa az eredményes vízumigénylési folyamatoknak, és nemcsak az előzetes adminisztratív ügyekben, hanem a majdani kiutazáskor is nagy segítséget kínál ügyfeleinek. Ezt igazolja többek közt az is, hogy az ESTA Visa nemcsak az ESTA vízumkérelem kitöltésében, illetve az ESTA Vízum Dokumentumok megszerezésében ajánl hathatós segítséget, hanem olyan különleges szolgáltatásokat is kínál, mint például az ingyenes Nagykövetségi és Konzulátusi Útmutató átadása, illetve az Amerikai Légitársaságra vonatkozó utazási tippek és tanácsok biztosítása. Sőt, mindez mellett az ESTA Visa 100%-os pénz-visszafizetési garanciát is vállal a vízumigénylés esetleges elutasításkor, illetve széleskörű PDF dokumentációt és 24/7 támogatást is az ügyfelek rendelkezésére bocsájt.